Lakástűzben életét vesztette egy idős asszony szombaton, a Szeged melletti Algyőn - közölte a Csongrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság sajtószóvivője.
Egy hete tűz ütött ki a Mol algyői gáztelepén. Hangos robajjal égett 3 fáklya - egy héttel később végre megtudtuk a részleteket.
Új Lada Niva terepjáróval gazdagodott a Szegedi Rendőrkapitányság járműparkja. A gépjármű Algyő Nagyközség Önkormányzatának jóvoltából állhatott a rendőrkapitányságon „szolgálatba”, melynek ünnepélyes átadására december 16-án délelőtt került sor a településen.
A PoliceMail decemberi száma külön figyelmet fordít a szeretet ünnepe előtti fokozott bizalmatlanságra és elővigyázatosságra. Ezenkívül a szén-monoxid mérgezések megelőzése érdekében is hasznos információkról olvashatnak.
Halálos kimenetelű baleset történt a 47-es főúton Szeged határában, az Algyői hídtól mintegy 100 méterre Hódmezővásárhely irányába.
Több mint 3 kilométeren megemelték a sebességet: még hamarabb tehetjük meg a Szeged–Hódmezővásárhely közötti utat.
Feltehetően orvvadászok áldozatává vált az a vaddisznó, aminek a maradványait találta meg az egyik reggel az Orpheus Állatvédő Egyesület munkatársa. A tetem Algyőn, egy vasúti átkelőhelytől néhány méterre volt a földre ledobva.
A PoliceMail októberi számában a Mindenszentekkel és Halottak napjával összefüggő megelőzési információkról olvashatnak.
Feltehetőleg illegális vágásból származó csontokat találtak Algyő közelében. A bomladozó húscafatok miatt a rendőrség is nyomoz.
Orvhalászokat értek tetten kedden éjjel Algyő külterületén az egyik halastónál a biztonsági szolgálat ott járőröző munkatársai.
Egy telephely biztonsági őrének jelzése alapján értek tetten a Hódmezővásárhelyi Rendőrkapitányság járőrei két algyői fiatalt tegnap délután, akik egy műhelyből rézkábeleket akartak eltulajdonítani.
Már csak néhány nap és újra becsengetnek a megye iskoláiba is. Sokan örülnek ennek, főleg az elsősök, azonban a nagyobbak bizonyára el tudnának még tölteni pár „hasznos” napot az iskolapadokon kívül is. Ezek a napok a tanszerek beszerzésével telnek, be kell csomagolni a könyveket, füzeteket, föl kell készülni – kicsiknek és nagyoknak, szülőnek, pedagógusnak egyaránt – az előttünk álló tanévre.
Közúti ellenőrzésen akadt fenn egy algyői testvérpár, akik néhány napja 250 liter gázolajat tulajdonítottak el egy telephelyről Hódmezővásárhely külterületén.
Lecsúszott az útról és felborult egy Peugeot a 47-esen Hódmezővásárhely és Szeged között, a Kastélyszálló közelében.
Lecsúszott az útpályáról egy üzemanyagot szállító kamion a 47-es főúton, Algyő közelében. A 27 tonna szállítmány nem sérült, azt hamarosan átfejtik egy másik járműbe. A sofőrnek sem esett baja - közölte a Csongrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság sajtószóvivője.