Miután jelentkezett a fiatalember, aki megrongálta a szobor ujjait, a család saját költségén megjavíttatta azt Bánvölgyi művész úrral. Reméljük, jó példa lesz ez minden hasonló esetre nézve. Bárcsak mindenki így vállalná a tettéért a felelősséget!
Hiába a technika fejlődése, a kütyük megjelenése és azok kezelésének elsajátítása a legkisebb korosztálytól egészen az idős emberekig, az olvasás még mindig nem ment ki a divatból. Ezt bizonyítja az is, hogy az Algyői Könyvtárnak több mint 1900 beiratkozott olvasója van.
Idén is nagyon jó hangulatban telt a Gyevikult Nkft. által szervezett Kolbásztöltő verseny, amelyen a hagyományos ízek mellett igazi különlegességeket is kóstolhatott a zsűri.
Az Algyői Könyvtár könyvtárosai Olvasó Klubot indítottak a könyvek szerelmeseinek és azoknak is, akik még próbálgatják a könyvek varázsát magukba szívni.
Az Algyői Nőegylet a hagyományokhoz híven idén is elkészítette a falu adventi koszorúját. A csodálatos alkotás adventben a Fő teret dísziti.
Ülőhely egyáltalán nem, és állóhely is csak alig maradt a Faluházban október 17-én, amikor is hatodik alkalommal rendezte meg a Zsibongó Néptáncgálát a Zsibongó Néptáncegyüttes. A 2012-ben alakult csoport életében már hagyománnyá vált, hogy ősszel gálát rendeznek, amelyre több, Algyőhöz közeli tánccsoportot is vendégül hívnak.
Október 16-án rendhagyó kiállítást nyílt az algyői Alkotóházban, ahol az Algyői Foltvarrók Körének és a Fürge Ujjak Műhelyének tagjai tárták a nagyérdemű elé az elmúlt időszakban készült alkotásaikat. A ház szebbnél szebb textil és fonal csodákkal telt meg, amelyek zömében a járványidőszak alatt készültek.
A pécsi lakatfalak adták az ötletet a Gyevi Art Kulturális Egyesület Tollforgatók Körének, hogy helyben is létrehozzanak egyet. Péntektől bárki felhelyezheti a szeretetet jelképező lakatját a könyvtár előtti korlátra.
Egy helyi művész, Bakos Eszter karikatúráiból nyílt tárlat a könyvtárban október 15-én. A megnyitón a karikaturista arról beszélt, hogy már egészen fiatalon festett és karikatúrákat készített, végül az utóbbi ragadta magával.
Egy több mint ezer éves lovas csontvázát tárták fel Algyőn. Molnár Áron polgármester a Rádió 88-nak elmondta, a leletre az új bölcsőde építése közben bukkantak.
A Reakció Ifjúsági Közösség (RiK) idén is megszervezte az immár IV. Fiatalok Éjszakáját és a III. Generációk Éjszakáját. A már megszokott és kedvelt rendezvényeken – a vírushelyzet miatti korlátozások ellenére is – a résztvevők száma idén is felülmúlta az előzetes várakozásokat.
Algyő nagyközség életében 1973 óta, immár 48 éve jelentős szerepet tölt be az időskorúakat magában foglaló Algyői Szőke Tisza Nyugdíjasklub. A kistérségi találkozót is a csapat tagjai szervezik, több mint 40 éve rendszeresen. Idén sem volt ez máshogyan.
Két aranyat is bezsebeltek Balatonszárszón az algyői Parlando Énekegyüttes tagjai. Mozgalmas nyárban lesz részük, szeptember 30-án pedig 20. születésnapjukat ünneplik.
A Gyevikult Nkft. első nyári szabadtéri programján nagyon sokan vettek részt. A Faluház előtti tér megtelt kicsikkel és nagyokkal, akik kedvükre válogathattak a remek szórakozási lehetőségek, játékok és műsorok között.
Algyői séta címmel nyílt tárlata a Faluházban a szegedi Nap-Fény Fotókörnek. A kör tagjai tavaly nyáron többször is a községbe kirándultak, ekkor kapták lencsevégre például a tájház kiállítását, a helyi fodrászt és kiemelkedő épületeket is a településen.